„Anya, én már döntöttem. Nemcsak Feri miatt megyek el. Amúgy is elhúztam volna ebből a porfészekből. Hányingerem van ettől az egész környéktől! Nem akarok besavanyodni! Élni akarok! Érted? É-l-n-i!”

„Még most is alig hitte el, hogy sikerült otthagyni a poros, vidéki életet, és Pestre költözött. A főváros a világ közepét jelentette számára. Az autók dudálása, a mentők szirénázása, a teherautók dübörgése, a trolik búgása és a villamosok csikorgása egyáltalán nem zavarta. Sőt, ettől érezte erősnek és magabiztosnak magát. Az állandó alapzaj segítségével a realitások talajára került, a forgalom robaja konkrét térbe és időbe helyezte. Úgy érezte, ha megszűnne a zsivaj, vissza kellene térnie korábbi, bizonytalan életéhez, amit annyira gyűlölt. Most már végre ő is fővárosinak nevezhette magát, mint azok a lányok, akik egyszer aktivistaként látogattak el a gimnáziumba és az egyetemisták életéről tartottak előadást. Irigyelte őket. Itt minden teljesen más, mint otthon. Otthon. Most, hogy kimondta magában ezt a szót, rájött, hogy már nem is a szülőfaluját tartja az otthonának, hanem Budapestet. Igen, neki már ez az otthona. Mindenkinek meg fogja mutatni, hogy igenis meg tud állni a saját lábán. Nincs szüksége mások aggódására, segítségére, a tanácsaik pedig végképp nem kellenek. Már felnőtt, tud komoly döntéseket hozni. Komoly kapcsolata van, a huszonhárom éves Doriánnal, aki hamarosan ügyvéd lesz.”

Egy idő után kiderül, hogy Dorián mindvégig csúnyán kihasználta Eszter érzéseit, és átverte a lányt, aki egyre lejjebb süllyed. Bár a cselekmény könnyűnek tűnik, a regény komoly témákat boncolgat. Mi történhet azoknak a fiataloknak a családi hátterében, akik menekülnek otthonról? Vajon Eszter megtalálja a kiutat ebből a helyzetből?