Kilenc hónapnyi vajúdás után, végre megszületett, és kezemben ringathattam. A szomszédok csodálkoztak: csak ilyen kicsi? Még szinte koraszülött. Alaposan szemügyre vették, de óvatosan bántak vele. Nagyon büszke voltam rá. Szinte hihetetlen! Gyermekkori álmom vált valóra: végre kezemben tarthattam az első könyvemet!

A könyv fekete-fehér alapú, de színes tartalmú. Versekkel, dalszövegekkel, aforizmákkal, viccekkel és humoros írásokkal tűzdelt. Nem volt nehéz megírni, hiszen a humor és közvetlen rokonok vagyunk. Sőt, egy utcában is laktunk! Átjártam a szomszédba lisztért, tojásért és más apróságokért, de még hülyeségekért egyszer sem kellett bekopognom a szomszéd ajtaján. A poénajimért többen dicsértek, néhányan a nevetőgörcs közepette meg is jegyezték: jaj, de hülye! Csodálkoztok?- kérdeztem tőlük. Nem is csoda, hiszen a szüleim hülyére vertek.

A hülyeség nem ismer határokat. Erre akkor lettem figyelmes, amikor idegenbe szakadt hazánk fia lettem. Először újságírással foglalkoztam, s próbáltam a gondolataimat leírni. Ez még több impulzust adott a további gondolataim papírra vetéséhez, s innentől kezdve még intenzívebben ráálltam a könyvem kibővítéséhez. Egyik mecénásom mindig azt mondta, hogy először az íróasztalunknak írunk, s nagyon sok víznek kell lefolynia a Dunán, mire írónak vagy költőnek mondhatjuk magunkat. Talán most érkezett el ez az idő? Győződjön meg mindenki róla.