A kegyelem rabjai egy sötét tónusú, lírai próza három ember — Salvatore, Martina és a beteg fiú, Massimo — egymásba fonódó történetéről. Mindhárman életveszélyben vannak: Martina félmilliós adósság miatt üldözötté válik, Salvatore a múltjából érkező fenyegetés elől menekül, Massimo pedig a rendszer számára már „felesleges” beteg kisfiú, akinek halálát adminisztratív okokból is várják. A három élet egy ponton találkozik: Marco, a pap — és Massimo apja — egy titkos akciót szervez, hogy mindhárman „meghaljanak”, és így eltűnjenek azok elől, akik el akarják pusztítani őket. A haláluk azonban csak látszat: orvosi manipulációk, hamis dokumentumok és a gyász díszlete mögött Marco egy menekítési tervet hajt végre, hogy új esélyt adjon nekik.

A „halottak” a hegyek közé rejtett kőkunyhóba kerülnek, ahol lassan magukhoz térnek, és szembenéznek múltjuk sebeivel. Kiderül, hogy a világ elhitte halálukat — csak a Rend nem. A veszély tovább közeledik, és a három ember ráébred: nem menekülhetnek örökké.

Marco végül előhúzza azt a papírlapot, amely a titok valódi középpontját rejti: a Vittoria Casino rablásának tervrajzát. Ez az a terv, amely mindannyiukat összeköti — és amely nélkül nincs jövő számukra. A regény úgy zárul, hogy a három „halott” új nevet, új életet kap, de az árnyékuk nem tűnt el: a valódi történet most kezdődik.

A kegyelem rabjai a bűnökről, a második esélyről, a kimondatlan fájdalmakról és arról szól, hogy a kegyelem nem a tisztaság jutalma — hanem az a lehetőség, hogy tovább menünk.